Egy kis magyarázat tőlem, nektek! Avagy a kollégiumi élet

Senki nem mondta, hogy az élet könnyű… sőt azt sem említette senki, hogy a kollégium hiába buli hamar pokollá is változhat. Én pontosan így érzek most. Pokol. Mintha minden egyes nappal mélyebbre süllyednék haragom pedig ezzel párhuzamosan folyamatosan csak nő.

Eleinte persze minden szép és jó volt. Becsapós nagyon, hiszen azt gondolod „ neked vannak a legjobb szobatársaid” és úgy érzed veled rossz nem történhet. Eleinte ketten voltunk a szobában. Jókat beszélgettünk, nevettünk, főztünk , jöttünk – mentünk. Mindent megosztottunk egymással, amit csak lehetett, hiszen miért ne? Tényleg úgy éreztem, hogy jó kijövünk, hogy nincs semmi probléma.

Aztán jött a feketeleves….A szobába még egy lány költözött, akivel ugyan szintén jóban voltam, de teljesen más személyiség mint én. Pörgős, sikítozós és unatkozós. Nem tudja mivel magát esténként elfoglalni ezért folyamatosan magára vonja a figyelmet…. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy nem ő a más, hanem én vagyok az.  A szobatársaim szépen lassan egymásra találtak. Ez nem baj, hiszen én is ahhoz húznék jobbam, aki olyan mint én. 

Viszont eljön az a pont, amikor már az ember nem bírja…én legalább is így érzem.

Mindent megtettem, amit csak lehetett. Nem szóltam mikor fájt a fogam és alig bírtam aludni, ők pedig hajnali háromkor hazatérve legtermészetesebb módon kezdtek el enni és gépezni, mintha én ott sem lennék. Lenyeltem azt is, hogy egymás üzenő falára folyamatosan kiírják, hogy „ te vagy a legjobb szobatársam” . Nem szóltam azért sem, hogy mindig azt kell hallgatni amit ők szeretnek, de azért sem szóltam, hogy ugyan már reggel ötkor ne kelljen arra ébrednem, hogy mellettem dugnak… nem vagyok prűd de nah. Azért ezt szerintem máshogy is el lehet intézni…. Szintén nem szólok azért soha, hogy mindig hajnali egy körül fekszünk le, mikor én mondjuk már fél 12kor is be tudnám dobni a szunyát. De azért sem szóltam, hogy egyik szobatársam hetekig úgy lakott hogy bőröndjéből, - mikor feljött vasárnap Pestre - nem pakolt ki és nem tette el, hanem a szoba közepén hagyta, hogy éjszaka amikor kimegyek pisilni persze, hogy elessek benne,.... Bezzeg ők szóltak, hogy ugyan már én vigyázzak a cuccaimra, mikor van három szék és úgy gondolom, ha már hárman vagyunk egy nekem is jár. Egy rossz szót  nem szóltam akkor, sem mikor az én edényembe, az én hozzávalóimmal csináltunk nem is egyszer palacsintát. Nem kértem  vagy nem mondtam semmit akkor sem, mikor más a második garnitúra mosóport és öblítőt vittem fel és a szobatársam – kettő közül csak egy mos fenn, a másik hazaviszi a szennyest – vígan abból mossa a cuccait. De akkor sem mondtam semmit, - hozzáteszem ők sem – mikor megkértek arra, hogy mossam ki a függönyt. Én megtettem, de annyit nem kaptam érte, hogy köszönöm! Egy petákot nem kértem, pedig azt hiszem, hogy simán megtehettem volna.

Felvittem mikrót, szárítót, edényeket, kávéfőzőt – kávéval – ők ezt pedig a legnagyobb természetességgel használják. Nem azt mondom, hogy csókolják meg a lábamat érte, de azt gondolom egy kis tiszteletet, mint ember érdemelnék.

A pohár akkor telt meg mikor pénteken gólyabálra mentünk. Én másokkal mentem, ami nagyon de nagyon jó döntésnek bizonyult. Este nyolckor kezdődött ők pedig úgy fél egy körül értek oda. Addig képzelhetitek mit csináltak. Ittak! Nos én hajnali fél három körül értem haza. Mikor beléptem az ajtón, azt hittem hátast dobok. Az ablakok tárva nyitva…mínusz hatszáz fok volt a szobában….A falak összefirkálva alkohol filccel, ugyanígy áldozat lett a tükör és a szekrények, köztünk az ENYÉM is! 

Bocsánat a képek minőségért. Telefonom nem is okos és már nagyon régi :( 

Hát most Pécsen vagyok, de ajánlom nekik, hogy mire felérek legalább a tükör legyen letakarítva…. De ha ez még nem lenne elég, akkor el kell, hogy mondjam, hogy pont akkor jöttek haza mikor én már lefeküdtem volna. Ez olyan hajnali fél négy körül lehetett. Reggel nyolckor pedig keltem, hogy elérjem a vonatomat. Hazajöttek egy szintén kolis fiúval. Beszélgettek, én is velük természetesen majd miután megmutatták,hogy egyik szobatársam hogy állt kézen a villamosom és hogyan esett el lefeküdtünk. Úgy fél hatkor arra keltem, hogy megint dugnak. Most a másik szobatársam… Oké főiskola, szabadok vagyunk, fiatalok és eszetlenek. De hogy valakinek ennyire bizseregjen a puncija azt nem hiszem már el. Nem az a bajom, hogy szexelnek. Ha nekem is lenne kivel én is űzném előszeretettel…. de könyörgöm legyünk már a másikra tekintettel! Vagy csak én gondolom ezt így? Oké buli haverok fanta, de nekem ez már sok. Valaki miért nem tud a másikra egy kicsit is figyelni? Miért hiszik azt, hogy azért mert ők ketten vannak,  több joguk van bármihez??

Nagyon a végét járom a dolgoknak. Próbálom elintézni, hogy másik szobába kerülhessek mert így semmire sem tudok figyelni. Nemhogy az írásra, de a tanulásra sem. Próbálok minél kevesebb időt ott tölteni vagy ha igen olvasni, mert akkor legalább elmerülök a könyvben és nem velük foglalkozom.

Beszélnem kéne velük. Eddig egy rossz szót nem szóltam ,de azt gondolom most elérkezett az idő. Biztos ők is tudnak ellenpéldát mondani, olyat amiben én hibáztam, de az hogy ők kicsit sem figyelnek arra, hogy én mit szeretnék, az nonszensz. Én nyugis természet vagyok. Szeretek jönni, menni de mikor otthon vagyok szeretek elmerülni egy könyvben vagy az írásban. Szeretnék írni, többet hiszen rengeteg ötletem van,de így nem megy. Nem tudok úgy figyelni, hogy ők közben sikítanak és engem leszarnak!

Őszinte akartam veletek lenni, hogy tudjátok nem azért jövök csak két hetente, mert unom az írást vagy titeket, hanem mert annyira nem tudom mit csináljak, hogy egyetlen mentsváram az, ha nem vagyok velük vagy olvasok. Ebben a két esetben tudok kikapcsolni és nem rájuk figyelni. Sajnálom. Tényleg sajnálom, hogy örökösen rám kell várnotok, hogy nem tartom be az ígéretem. Nem fogok szünetelni, be fogom fejezni mind a kettő történetet, de nem elég hogy azzal kell megküzdenem, hogy nincs anyukám aki főzne, mosna, bevásárolna - vagyis felnőttnek kell lennem -  még a szobatársaim elnyomása ellen is küzdenem kell, ami nem olyan könnyű feladat, hiszen pár négyzetméteren kell velük együtt lennem!

Igyekszem minden problémát áthidalni, tanulásra és az írásra is koncentrálni,de türelmesnek kell lennetek mert az a saját életem most még fontosabb, mint eddig bármikor is.

Legyetek rosszak és nézzétek meg sokszor az Alkonyatot!:)

Könyvajánló: Hozzád Kötve

Sylvia Day: Hozzád Kötve

„Ha könyvet kellene ajánlanom azoknak az olvasóknak, akik szeretik az Ötven árnyalat trilógiát, elsőként ezt a perzselő szerelmi jelenetekkel teli művet ajánlanám.”

Olvashatjuk rögtön e sorokat, az Ulpius kiadó honlapján. Nem szeretem, mikor egy könyvet egy másikhoz hasonlítanak, mert azt gondolom minden könyv más és más, még ha hasonlóságot mindig is találhatunk. Éppen ezért nem fogom minden részletében őket összehasonlítani, bár elkerülhetetlen hogy a két könyvet össze ne mérjük.

Maga a történet egy fiatal lányról és egy gazdag üzletemberről szól. A lány, vagyis Eva éppen új munkahelyén kezd dolgozni, mikor belebotlik a gazdag és neves üzletemberbe, Gideonba. Megmondom őszintén nekem első olvasásra nagyon nem tetszett a név, mert valahogy mindig azt kezdtem el magamban dúdolgatni, hogy Gedeon bácsi a nők bálványa…és mikor ezt dúdoltam, nem egy fiatal szexistent láttam magam előtt, hanem egy ősz hajú ráncos öregembert. Szóval nekem elsőre nem tetszett a név, de aztán kezdtem vele szépen lassan megbarátkozni.

Gideon nagyon szemtelen férfi. Ha én egy ilyen férfival találkoznék, biztos, hogy felpofoznám és elküldeném melegebb éghajlatra még akkor is, ha számomra vonzó az illető. Nagyon magabiztosan állt Eva elé és mindent meg is tett annak érdekében, hogy megkaphassa a lányt. Persze nem lenne történet, ha ők ketten nem feküdtek volna le, így Eva hamar beadta a derekát.

Itt rögtön közbe is szólnék, mert a könyv igen fontos részei a szex jelenetek. Nekem sokkal de sokkal jobban tetszik mint a Szürke Ötven árnyalatai ezen részei, mert erotikusabb, forróbb és sokkal kidolgozottabb. Én közben azt éreztem, hogy miért nincs mellettem egy pasi, mert akkor szívesen ráugrottam volna, de nyomban. Nem mondom, hogy a szürkénél nem éreztem ezt, de valahogy sokkal erotikusabb és kiforrottabbak voltak ezek a részek, amik engem jobban lázba is hoztak. Az első aktus egy kocsiban történt és jó volt olvasni, hogy egy nő és egy domináns férfi, hogy küzd meg egymással. Gideon kénytelen volt vezető szerepét a kukába hajítani, ami kisebb galibát is okozott kettőjük között. Nekem nagyon tetszett, hogy nem a férfi volt az uralkodó, hanem a nő, aki minden mozzanatával ujja köré csavarta a férfit. Eva nem szűz, mint Bella…akarom mondani Ana és ez meg is látszott J

A történet szépen lassan bontakozott ki. Érdekes, hogy itt Gideon volt az, aki véleményem szerint jobban ragaszkodott a lányhoz, nem pedig fordítva. Gideon sok tekintetben nekem szimpatikusabb, mint Chris, mert annak ellenére, hogy neki is van múltja – ami nem derül ki az első részben – majdnem mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne álljon az útjában. Nagyon ragaszkodik Evához, bár nem mondanám, hogy fordítva ez nincs így, de Eva múltja sokkal inkább visszahúzza őt.

Itt megint meg kell állnom. Eva titka. Aki kicsit szemfüles az már hamar rájöhet, arra mi lehet a titok, hiszen az írónő sorai között lehet olvasni, de amikor fény derült a valóságra- direkt nem írom le, hogy mi nehogy lelőjem a poént – nagyon meglepődtem. Nem számítottam erre a fordulatra és ott akkor teljesen megértettem miért olyan bizonytalan és fut el állandóan Gideon elől!

A könyv fordulatos volt. Végére is kaptunk két olyan csavart - szakítások, veszekedések után – ami még inkább felkeltette az én figyelmemet. Arról nem is beszélve, hogy az első rész végére az író szinte egy szálat sem varrt el, de mégsem éreztem úgy, hogy az egész egy nagy hülyeség volt. A könyv tartott valamerre… értem ez alatt azt, hogy a könyv végére a szereplők nem ugyanott tartottak, ahol a könyv elején. Volt jellemfejlődés! Eva szépen lassan engedte el múltját – bár nem teljesen -  Gideon romantikus téren fejlődött, bár az utolsó oldalakat olvasva úgy éreztem, hogy most már ő az, akit a múlt sötét árnyai visszatartanak.

Fordítás/gépelés/ stilisztika : Nekem nem volt problémám sem a fordítással sem a gépeléssel. Gördülékenyen tudtam olvasni, nem akartak a könyvet falhoz vágni és kekeckedő sem vagyok. Ha volt is benne gépelési hiba, engem semmiben nem hátráltatott és azok, akik ezt folyton felhozzák szerintem direkt úgy olvasták el a könyvet, hogy valami hibát ők már pedig találnak. Aki akar, mindenbe bele tud kötni, ezt ne felejtsük el!

Végül, de nem utolsó sorban akkor szeretném egy picit a szürkével összehasonlítani pontokban.

Történet :

Hozzád Kötve : 10/9 Csak azért vontam le egy pontot mert még sok mindent nem tudhatunk a szereplőkről. Amúgy nagyon izgalmas, fordulatos, vicces erotikus történet.

Szürke ötven árnyalat : 10/6 Maga a történet jó, izgalmas de nekem túl snassz főleg úgy, hogy jobbat is olvastam már nála

Szereplők:

Hozzád Kötve :  Jellemüket, jellemfejlődésüket pontoztam, ami nálam 10/10. Eva magabiztosabb, nem hisztizik annyit, és amikor igen jogosan. Ha bizonytalan meg lehet érteni múltja miatt a történet végére pedig próbálja Gideont a lehető legközelebb magához engedni, ami azok után, hogy átélt szerintem nagy szó! Gideont nem igazán lehet még a végére sem megismerni, de én nagyon szeretem benne, hogy férfias, magabiztos de ugyanakkor gondoskodó, félénk pasi aki mindent megtenne szerelméért.

Szürke ötven árnyalata : 10/7 Eredeti szereplőkhöz hűen nagyon hasonlít Edward és Bella karakterére, hiszen maga a könyv egy fanfiction. Szerintem érdekesek a karakterek, lehet rajtuk nevetni ( e- mailek ) ha valaki érzékeny sírni is. Tetszett, hogy Chris maszkját szépen lassan leveszi és tetszett az is, hogy Ana lányból nő lesz, mert bizony a történet elején még nagyon kislány.

Stílus:

Hozzád Kötve : 10/9. Azt gondolom az író stílusa nagyon megnyerő. Gördülékenyen ír és nincsenek benne fölösleges szó illetve mondatismétlések.

Szürke Ötven Árnyalata : 10/5. Mindannyian tudjuk – még az is aki szereti pl én – hogy ez a könyv nem azért lett olyan sikeres mert az írónő egy Shakespeare. A stílus borzalmas, bár arról nem ő tehet, hogy a magyar fordítás pocsék volt. A sok szent szar – még akkor is Ana kislányos karakteréhez tökéletesen illik – egy idő után nagyon bosszantó. Az istennős szöveg nagyon jó viszont azt is olyan sokszor ismételgette, hogy attól már néha a fejemet fogtam. Viszont az, hogy a stílusa ilyen borzalmas nem feltétlen az ő hibája. Annak idején mikor kiadták az eredeti könyvet, bőven át lehetett volna írni és fogalmazni mert oké, hogy hamar ki akarták adni a bevétel miatt, de sajnos ez a minőségre ment.

Mindent összevetve az aki megveszi a Sylvia Day könyvét jól fog szórakozni. Kikapcsolhat, merenghet, olyan szereplők világába ahová ő csak vágyik. Nekem nagyon tetszett és bátran ajánlom mindenkinek!

Alkonyat! Egy korszak vége

Tegnap este ültem be megnézni az Alkonyat sorozat utolsó részét. Őszinte leszek veletek. Vegyes érzéseim voltak. Egyrészt vártam a végét, mert aki egy kicsit is ismer, olvas, tudja hogy az utolsó két- három hónapban mennyire utáltam az egész sorozatot. Eltűnődtem az okokon. Nem találtam semmit, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy ehhez nekem nincs kedvem.
Nem ítélem el Kristent, ha megcsalta Robot, de az sem érdekel, ha az egész csak egy újságíró beteges játéka volt, de még az sem bosszant igazán, ha mindez csak egy ügyes PR húzás volt. Bármi is történt az évek, hónap alatt, tegnap esete valami  végleg véget ért.

Hazaértem, bekapcsoltam Christina Perri gyönyörű lassú dalát és elkezdtem bőgni. Nem azért mert fanatikus őrült rajongó vagyok, hanem mert most jöttem rá igazán, hogy mennyi mindent kaptam ettől a sorozattól és hogy ennek most valamilyen szinten vége. Kaptam Barátokat, közös szilveszterezést, mozizást, blogtalálkozót, veszekedést, sírást, borozgatást, főzést és sok sok beszélgetést. Rólatok kedves olvasóimról nem is beszélve.
Sokszor talán úgy tűnhet/tűnhetett, hogy  nem érdekel mit éreztek vagy gondoltok ti, de tudnotok kell, hogy ez nem így van. Az a rengetek komment, pipa és mail mind segítettek abban, hogy most az legyek aki. Persze folyamatosan küzdök, hogy megtaláljam a helyemet olyan tökéletes férfi mellett mint Edward - igen néha hinni kell a mesékben - de ha ti és az Alkonyat nem lenne, akkor én sem lennék most boldog. Mert bármi is történik velem boldog vagyok mert elmondhatom, hogy ennek a csodálatos sorozatnak a része lehettem és boldog vagyok mert annyi, de annyi élményt kaptam.

Szóval még, ha ha a szereplők nem is olvassák el soha majd ezeket a sorokat, remélem egy részük tudja, hogy mennyire hálásak vagyunk nekik. Tegnap rájöttem, hogy igenis imádom Robot és ha húsz év múlva visszaemlékszek a sorozatra, az idióta vicceire, én arra akarok emlékezni, ahogy abban a szexi felsőben besétált az ebédlőbe ezzel nem csak Bella de a mi szívünket is elrabolva. Szóval köszönöm Rob, Kristen és a többiek. De leginkább köszönöm nektek, hogy itt vagytok és olvastok és remélem ez a jó szokásotok még sokáig meg fog maradni.

Nah de hogy a filmről magáról is legyen egy kis szó. Kérem csak az olvassa tovább, aki már látta a filmet!! Tényleg ne olvassa az tovább mert rosszul fog járni!!!


Szóval az utolsó film. De fura ezt tényleg kimondani....

 Minden  a helyére került, a gonosz elnyeri büntetését - bár annyira mégsem - a jók pedig boldogan élnek míg meg nem halnak. A sorozat végre kiteljesedett, Bella és Edward szerelme pedig beteljesedett. Nincs több szakítást, bosszú, vita, féltékenység és harc. Ők már örökké együtt élnek a szívünkben, abban bízva hogy mi is megtaláljuk azt az Edwardot, aki így fog minket szeretni és féltően óvni.

Kritikámat kezdeném először is a színészekkel, hiszen ők azok akik 5 részen keresztül életre keltették a sorozatot és azokat a szereplőket, akiket mi úgy megszerettünk.
Szerintem nagyon jól játszottak. Mindenkitől azt lehetett várni, amit eddig. Aki nem fogta azt még fel, hogy sem Robert Pattinson és sem Kristen Stewart jelenleg nem egy Oscar díjas színész, az így járt. Fölösleges olyanba belekötni, amin már változtatni nem lehet. Szóval nekem tetszettek. Kristen bejött mint, anya méghozzá milyen dühös anya :D Szóval nekem ezzel semmi problémám nem volt.
Vicces jelenetek természetesen most sem maradhattak el.  Bella és Emmet harca tényleg mindenki arcára mosolyt csalt. Imádtam mikor szegény Edward áramot vagy mit kapott és mikor Bellának sikerült a pajzsát kivetítenie rá ilyet szólt : Te jössz Emmett. Mindenki nagyon nevetett. Kedven részem ismét Charlie-hez fűződött ezen a téren. Mikor Jacob elkezdett vetkőzni egyrészt nagyokat sóhajtoztam, hogy neki miért van ilyen dögös teste, másrészt nagyokat nevetettem Charlie arcán. Nagyon, de nagyon vicces volt. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy Charlie a sorozat legviccesebb tagja :)
Szerelmes jelenetek is bőven akadtak de -  lehet az én perverz fantáziámnak köszönhetően  - én még elnéztem volna Bella és Edward szenvedélyes csókjait. Tudom nem erről szól a sorozat, de mégis ha belegondolunk most kaphatták meg egymást igazán és több simi belefért volna. Ha már 16-s volt a kórhatár, legeltettem volna a szemeimet, ismét Rob izmos hátán, amin én is legszívesebben nyögdécselve végigsimítanék ... Igen ezt le mertem írni :D Hihetetlen :D De az, ami volt tökéletes volt.

A kicsi Edward és Bella... nos. Az egyetlen dolog ami nem tetszett. Azt a babát aki kitalálta, hogy számítógéppel csinálják meg, szívesen megütném. Azok a pillanatok mindenek voltak, csak nem romantikusak mert képtelen voltam nem nevetni azon undorító babán. Azt vártam mikor vicsorítja ki a fogát és harapja le Bella fejét..... Szóval baba nem tetszett, de mikor megnőtt nagyon de nagyon aranyos volt. Jó volt látni Edward apás pillanatait, de én többet is elnéztem volna. Tudom nem minden férhet bele a részbe.


Ahogy lassan közeledett a film vége, úgy kezdett szépen lassan az egész sorozat kibontakozni. Eljött a harc, a csata ideje, amikor minden eldől. Ki nyer? A jó vagy a gonosz? Persze mindannyian tudtuk, éreztük, hogy csakis a jó győzedelmeskedhet, arról viszont fogalmunk sem volt, hogy hogyan.
Nekem a könyvben nagyon nem tetszett a vége. Egyszerűen túl snassz volt. Ha már ennyit szenvedtek elvártam volna, egy harcot minimum, persze azt is értettem, hogy miért úgy döntött az író. A filmben viszont teljesen másképp volt. Tátott szájjal néztem, ahogy repkednek a fejek, hullanak a farkasok és ott ültem, hogy akkor most mi van? Mikor Edward kezdett a szakadékba csúszni, akkor már majdnem sírtam, hogy Istenem csak őt ne! Aztán hirtelen véget ért a harc. Én elolvastam a könyvet, de olyan szinten bevettem ezt a cselt mint annak a rendje. Ahogy a moziban sokan másik is rajtam kívül. Ha meghalt volna pár Cullen én azt is elbírtam volna, hiszen egy győzelem sincs lemondás nélkül....
Persze örültem, hogy nem így lett, de ennek a cselnek nagy és tanulságos hordereje volt. Harcolni, küzdeni az ember vagy vámpír csak azért képes, amit és akit igazán szeret. Azért tartott ki végig Bella mikor terhes volt, mert szerette a babát. Azért ment érte Olaszországba mert szerette Edwardot, azért állt ki mellette az összes Cullen a veszély ellenére mert a családba fogadták. Családnak pedig nagy ereje van! Ezzel az erővel sokan nem élünk vagy különböző okok miatt nem tudunk, de a legfontosabb hogy kitartsunk és harcoljunk egymásért, bármibe is kerüljön az! Köszönöm Twilight :)

Lassan eljöttek az utolsó kockák. Éreztem, hogy a szívem hevesebben ver és most is mikor ezeket a sorokat írom, könnybe lábad a szemem. Valami véget ért. Ahol elkezdődött ott is fejeződött be. Bella átadta Edwardnak emlékeit és abban a pillanatban ahogy a képernyőn felvillantak a sorozat első képei, elsírtam magam. Ahogy most is. Annyira szép volt, annyira küzdelmes és szerelmes. Most pedig vége. Mihez kezdek? Mit fogok várni? Olyan mintha elvettek tőlem volna valamit...

De tudom hogy ez nem így van. Nem vettek el tőlem semmit. Éppen ellenkezőleg. Csak kaptam és kaptam azzal, hogy ebbe a sorozatba szerettem.

Abban biztos vagyok, hogy ha harminc, negyven év múlva bekapcsolom majd a dvd-t  - vagy ki tudja akkor mi lesz már - és újra meglátom Edwardot, nem fog majd el rossz érzés. Boldogan fogok visszaemlékezni erre az eszméletlen jóképű férfira, emlékekre és csak abban reménykedem most húsz évesen, hogy egy olyan férfit fogok magam mellé találni, aki csak fele ennyire szeretni fog engem!

Köszönöm Twilight!

Írás

Nem tartom magam egy kiemelkedő írónak. Hobby szinten foglalkozom az írással, mert leköt és érdekel. Komolyabban soha nem futott át az-az agyamon, hogy író leszek vagy egy könyvet írjak, amit elküldök kiadóknak. Van önkritikám. Tudom, hogy mik a hibáim és erősségeim, ahogy azt is, hogy bőven van még mit tanulnom.
A blogolás számomra hobby. Nem foglalkozom vele komolyabban és nem agyalok rajta órákon át, vagy ülök a gép felett éjszakákat. Szeretem, amit írok - bár mindenki tudja, hogy mostanában kicsit elegem van Robertből és Kristenből - és még az is lehet, hogy úgy hozza a sors, hogy egyszer komolyabban fogok vele foglalkozni. Soha ne mondd, hogy soha :)

Számomra az írás kikapcsolódás. Elmerülhetek egy másik világba, szárnyalhatok a magasba és azt tehetek, amit csak akarok. Lehetek boldog, erőszakos, szerelmes, vad, érzéki és vicces is.
 Nem tudok és nem fogok kényszerből írni. " Jajj már egy hete nem volt friss" "Jajj hát megígértem az olvasóimnak" és ehhez hasonló dumák, engem nem izgatnak. Nem azért mert nem érdekelnek az olvasóim vagy mert engem nem frusztrál ha elcsúszok egy résszel vagy sokáig nem hozok részt, hanem azért mert ha én leülök írni azért  teszem meg, mert szeretnék írni nem azért mert megígértem. Persze hazudnék, ha az mondanám, hogy soha nem ültem még le kényszerből, de meg is lett hamar az eredménye.

Sajnos az egyik legnagyobb hibám, hogy szétszórt vagyok. Ez-az élet minden területére kihat és sürgősen változtatnom kéne rajta. Viszont  mikor valaki azt mondja nekem ,hogy ellentmondásba keveredtem, akkor azért bosszant kicsit, mert úgy érzem, hogy sokszor apróságokon akadtok fel. Pl a novellámban, hogy Kristen azt mondta, hogy Rob nem kereste. Igen valóban ezt írtam le,annak ellenére Rob kereste, de mi is az életben sokszor mondunk olyat, ami nem is úgy van. Hazudunk, elferdítjük a valóságot vagy nem emlékszünk már mi történt korábban. Persze voltak nagyobb bakik is, amiket elfogadok, de nem kell minden egyes szót komolyan venni.

A másik dolog ami az írással kapcsolatban ki szeretnék fejteni az a beképzeltség. Nem sokkal, de találkoztam olyan blogossal, aki azt gondolja magáról, hogy ő mekkora ász! Még ha így is van, nem kell hangoztatni. Mondhatnék példákat, de senkit nem akarok megbántani és veszekedni sem szeretnék, de van olyan író, aki konkrétan lefejelnék :D Mindig másokat kritizál, ez a könyv így silány, az a könyv úgy rossz, a legutóbbi epés megjegyzése : Majd én megmutatom hogy kell jó BDSM könyvet írni. Oké legyen az embernek önbizalma, de ne olyan beszéljen, akinek a saját könyve is egy nagy fantiction. Én sem kritizálok sok mindent pl helyesírási hibákat, mert tudom az enyémbe is bőven van. Szóval egyszerűen idegesít mikor valaki annyira el van szállva magától, hogy a saját hibáit már nem is látja.......

Kedvenc blogosaim vannak. Nagyon szerettem régen Szil történeteit, Szasza írásait, Keshat, Pixiet akik mind nagyon jó írok. Nálam biztosan jobbak! Olyan is van, amit nagyon sokan szeretnek, de én egyszerűen nem találtam rá a fonalára a történetnek. Szerintem ezzel sincs semmi baj, hiszen nem szerethet mindenki mindent, nem igaz?


Mindent összevetve az írás/blogolás nagyon jó, de fáradtságos munka is. Sok mindent kaptam tőle, így soha nem dobnám el magamtól még ha vannak nehéz pillanatok is amikor úgy érzem: vége!

Diákmunka útvesztőiben...

Nos én 16 éves korom óta mindig dolgoztam valamit, elsősorban nyáron. Szerintem fontos, hogy diákként megtapasztaljuk milyen egy kemény fizikai meló, mert így tudjuk értékelni a későbbi munkánkat is, arról nem is beszélve, hogy szerintem azok, akik vállaltak már ilyen munkát, sokkal inkább talpraesettebbek lesznek a későbbiekben.
Én így érzem. Szerintem előnybe vagyok azzal szemben - függetlenül a diplomától - hogy én már előtte dolgoztam. Tudom milyen érzés ha a főnök leszid, ha valamit rosszul csinálok, de tudom azt is milyen érzés, mikor meg vannak velem elégedve. Bizonyos rálátásom már van a munkapiacra és nekem nem kell majd teljes kezdőként ott állnom, hiszen valamilyen tapasztalatot már szereztem.
Voltam már kukoricát címerezni, sajtgyárban, konzervgyárban de szereltem már szét szódásüvegeket és voltam már bolti eladó is. Büszke vagyok minden munkámra amit eddig csináltam, bár voltak kisebb nagyobb botlások is. Kellenek ezek is. Földre kell esni, sírni kell, az sem baj ha fáj. Igen volt amikor kiborultam, sírtam majdhogynem toporzékoltam. Éreztem már milyen amikor lenéznek vagy semmibe vesznek - ergo én csak egy darab fa vagyok, akivel bármit megtehetnek - de örülök, hogy hogy ezeket átéltem.

Most hogy Pestre költöztem, mindig is úgy gondoltam, hogy majd dolgozni fogok és hogy én mennyire bírni fogom. Ez nem így lett. Pesten nagyon sok munka van, bár nagy részének az ember meg sem felel. Vagy angol tudásom hiányos, vagy nincs ilyen, vagy amolyan vizsgám. Gyorséttermi és Tesco munka van bőven, de hogy őszinte legyek elegem van a kemény fizikai, vagyis rabszolgamunkából. A lábam sem bírja mert sajnos olyan géneket örököltem, hogy már most húsz évesen, pár óra állás után úgy érzem, mintha valaki kést szurkálna belé, minden egyes lépés után. Szeretnék végre egy ülőmunkát. Szívesen főzök kávét, küldök mailt, fénymásolok, bármit megcsinálok, de ne kelljen non stop állnom, futnom, rohannom. Emlékszem mikor nyáron eladókén dolgoztam és hazajöttem olyan szinten zsibbadt a lábam, hogy még másnap is fájt rettenetesen.
Sajnos a diákmunka mint az élet is, nem kívánságműsor. Vagy elvállalod a rabszolgamunkát vagy ne tudsz csinálni semmit. Irodai munkát kapni, szinte lehetetlen ( protekció miatt ) négy órás álló munka pedig kevés van - vagy én vagyok vak - így kissé nehéz a dolgom és azoknak a dolga akik diákként dolgozni szeretnének. A legrosszabb az, amikor meghirdetnek egy állást amiben az szerepel, hogy nappali tagozatos diákokat várnak, de napi nyolc órát érjenek rá. Hol van ilyen nappali tagozatos tanuló könyörgöm? Oké hogy az előadásra az ember nem jár be, de attól még ott van a szeminárium ami viszont kötelező. Így pedig kissé esélytelen ilyen munkákra jelentkezni.
Mivel tapasztalom már valamilyen szinten van ezekben a munkákban, pár dologra szeretnem felhívni a figyelmeteket. A diákmelók is olyanok, ha valami nem tetszik, akkor lehet menni. Fontos, hogy ne hisztizzünk mindenért, ha mégis azt magunkba tegyük. Dolgozzunk a lehető legjobban, de gondoljuk azt, hogy mindig minden helyzetben hibátlanok leszünk. Fontos, hogy erre törekedjünk, hiszen így lesz a lehető legjobb a munkák, de mint mindenki mi is hibázhatunk. Nem dől össze ilyenkor a világ! Legközelebb menni fog!
A legfontosabb szabály, hogy írjuk fel mikor dolgoztunk! Nálam már nem egyszer volt, hogy kevesebb pénzt utaltak, mert egy egy nap lemaradt. Ha felírjuk mikor, hol és kinél dolgoztunk akkor nagyobb esélyünk van, hogy a kimaradt összeget is megkapjuk! Ha valami nem megy, akkor kérjünk segítséget. Ez soha nem szégyen, hiszen így tanulunk.

Diákmunka jó, de okosan kell vele bánni :)

Miért?

Mindig is akartam egy blogot, egy oldalt ahol személyes érzéseimet, véleményemet mondhatom el bármivel kapcsolatban, legyen az sport, politika, szerelem, szex vagy bármi más. Sokat próbálkoztam, mindig kedvet kaptam ,de aztán abbahagytam, most viszont úgy döntöttem, hogy nem újságíró leszek, hanem inkább életemet rögzítem nehézségekkel és boldogsággal együtt. Szeretném ha 10 év múlva mikor az oldalra kattintok, visszaolvashassam fiatalkori élményeimet, szerelmeimet és bizony azt is mikor sírtam vagy mérgelődtem a sok zh miatt.

Eddig Pécsen éltem. Nagyon szerettem mert szerintem Magyarország egyik legszebb városa ( nem hiába lett Európa kultúrális fővárosa ) de úgy döntöttem otthagyom a szülői házat - panelt - és a fővárosba költözöm, vagyis Budapestre. Nem volt nehéz meghoznom ezt a döntést, mert szinte semmi nem kötött ide. Sem barátok, sem szerelem és nagyon a család sem.
Kollégista vagyok ami egyben a legjobb buli a világon, de nehéz is hiszen nem könnyű a másikhoz alkalmazkodni! De erről majd később :)

Szóval lesz szó a koliról, Pestről, suliról, barátokról, remélem hamarosan szerelemről és mindenről ami engem érdekel vagy megérint :)